A pénzügyi stabilitást tükrözi a 2020-as költségvetési törvényjavaslat - jelentette ki a Költségvetés Tanács megállapításait ismertetve Kovács Árpád, a testület elnöke szerdán az Országgyűlésben, a jövő évi büdzsé vitájában.
A Költségvetési Tanács (KT), a biztonsági tartalékokat is figyelembe véve, megalapozottnak és elérhetőnek tartja a 2020. évi, uniós módszertan szerint számított 1,0 százalékos GDP-arányos hiánycélt.
Több mint 300 milliárd forinttal nőttek az adóbevételek az év első három hónapjában a tavalyi azonos időszakkal összehasonlítva - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
A kis- és középvállalkozások intenzív növekedésének elérése kulcskérdés a magyar gazdaság sikere szempontjából - mondta hétfőn Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Nyugodt cselekvésre alkalmas évnek nevezte az ideit a Költségvetési Tanács elnöke, hozzátéve, hogy a gazdaság fejlődésének záloga egy versenyképességi fordulat.
A magyarországi bruttó hazai termék (GDP) bővülési üteme 2021-ig biztosan az Európai Unió (EU) 2,5 százalékos átlaga fölött marad, de egyes becslések szerint ez kitart 2022-ben és 2023-ban is - jelentette ki a Költségvetési Tanács elnöke csütörtökön Sopronban.
A Költségvetési Tanács elnöke szerint még évekig fenntartható módon elérhető az előrejelzések szerint 4 százalék körüli gazdasági növekedés.
A Költségvetési Tanács szerint megalapozott a jövő évi költségvetés, az államadósság, a hiánymutatók az előírásoknak megfelelnek - közölte Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
A jövő évi költségvetés tervezetét csütörtökön átadják a Költségvetési Tanácsnak, a testületnek tíz napja lesz a véleményezésre - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács 3. ülését követő sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
A Költségvetési Tanács (KT) megadja hozzájárulását a 2016-os költségvetés módosításának, valamint a 2017-es büdzsé zárószavazásához. A tanács reálisnak és megalapozottnak tartja az idei növekedési elő...
A Költségvetési Tanácsnak a 2017-es költségvetés strukturális hiányával kapcsolatban vannak csak kétségeik, de a többi ponton a büdzsé az uniós elvárásokkal szinkronban van - mondta Kovács Árpád, a KT...
Kiegyensúlyozott az idei költségvetés, a hiány kedvezőbben alakul az eddig tervezett 2,4 százaléknál - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.
Hozzá...
